2013. szeptember 27., péntek

Ki írja ezt a forgatókönyvet?

Kemény világ ez, és Tarantino egy couch potato, akinek a kisujját sem kell mozdítania és kézhez kapja a forgatókönyveit. Micsoda csalódás! Ma este meggyőződtem erről és nehéz lenne rábeszélni az ellenkezőjére... Éppen mediációs üléseket néztünk a neten, amikor azt hallottuk, hogy a szomszéd házban valaki az életéért könyörög. Amikor kinéztünk, rögtön rájöttünk, hogy az a feka öl valakit, aki velem szemben lakik, egy emelettel lejjebb. Általában már öt óra magasságában annyira készen van, hogy nehezen talál be az ajtaján. Heti egy tiszta estéjén a barbecue mellett- amiben sosem főznek - ülnek horgásszékükben az öreg feka szomszédjával és megvitatják, hogy hát igen... kemény világ ez. Az öreg minden reggel 7 és 8 között egy fatönkön üldögél az úttest szélén. Valakire vár. De még nem láttam, hogy a valaki valaha megérkezett-e. 

Vissza főhősünkhöz: eddig nem mutatkozott be, de tegnap volt nála egy szőke kiscsaj, és egyből kijött macsózni. A csajt is hozta "trófeaként" és magyarázott, hogy azért az a beceneve, ami, mert nagyok az izmai. Na, hát az ő ajtaja mögött könyörgött valaki az életéért, miközben Mr. Muscle a teljes repertoárjával gyalázkodott. Nem tudtuk, hogy fojtogat vagy ütlegel, de nyilvánvaló volt, hogy egyenlőtlenek az erőviszonyok. Egyszercsak gyanúsan elhallgattak. Emberünk hamarosan kijött a lakásból de amikor látta, hogy kint vagyunk, visszahúzódott. Kicsit később, mikor azt hitte, tiszta a terep, - persze mi a függöny mögül lélegzet nélkül figyeltük - elhajtott a fekete sportkocsijával. A haldokló maradt. Ekkor elkezdtünk felderíteni: a lehúzott rolója résein kémleltünk, de csak egy véres ujjat láttunk a kanapéján. Az ujj tulajdonosából nem látszott több, de rossz jel volt, hogy nem moccan. Hamarosan megnyugodtunk, mert az ujját behúzta. Tehát élt. És az ujja még hozzá tartozott. 

Bár komoly erkölcsi dilemma volt, hogy életet menthetünk, végül nem mertük hívni a rendőrséget. Azt gondoltuk, ez lehet egy mindennapos balhé. Nyilván zűrös alak mindkettő és van náluk drog. Csak magunkra haragítjuk őket, ha hívjuk a zsarukat. Feltéve, hogy a kismacsó nem halott, bármilyen enyhébb esetben ő is ellenérdekelt. Ez jó intuíciónak bizonyult. Egy órával később a pasas visszaért, és bár a mi forgatókönyvünk szerint ásót és szemeteszsákot vett a szupermarketben, valójában nemsokára feltápászkodott a hulla és már azt láttuk a roló résein, hogy jófiú módjára takarít valamit. Nyilván a saját vérét, taknyát, nyálát. Talán a keményizmú utasította, hogy addig nem ereszti, amíg nem mossa fel magát a padlóról. Különben jön az Ezékiel huszonöt tizenhét.... Az egyetlen megnyugtató fény az éjszakában a nyugdíjas new yorki festő volt, akinél a fenti ablakban égett a villany. Nemrég ismertem meg, amikor habverőért indultam felderítő útra. Négy foga van és a képei a barátai. Kedves, naív festményeket fest: embereket, gyerekeket és mesebeli lényeket. Pl. van egy "Liena" - ami a hiéna és oroszlán keveréke. A fürdőszobájában meg egy ámbráscet. Azt mondta, hogy alig engedett be először, mert nem szokott emberekkel beszélni és nem értette, ki keresi. Előhúzott egy magyar pirospaprikát a kredencből és tudta, mit nem csináltak az amerikaiak 56-ban. Utána a habverőért cserébe vittünk neki csirkepaprikást  - épp azt főztünk a vendégeknek és mondta, hogy a magyar konyhát nagyon szereti. Micsoda világ ez. Azt hiszem, hamarosan megrendezem az első alter amerikai filmemet. Feltéve, ha megélem. Az lesz a címe, hogy "No country for me, man. (Nem nekem való vidék)"de lehet, hogy "From dust till dawn (portól pirkadatig)". 

Ilyen is:

Vincent Vegának igaza van. Itt csodák azok nincsenek. Ura is csak a hagymakarikáknak van:


4 megjegyzés:

  1. Véres újról nem készült fotó?

    VálaszTörlés
  2. Hösök vagytok, Dóri! Csak így tovább ;)

    VálaszTörlés
  3. Itt ülök a kis irodámban, munka után haza megyek a kis Újlipótba.
    Az ilyen incidenseket még filmen is nehezen viselem.
    Rettegtem, miközben olvastam. Olyan jó, hogy ez nem velem történik.
    Már elnézést. De se Dóri, se véres ujjú áldozat sem lennék ebben a helyzetben.
    Viszont adom, hogy ős vagy! Ezt túlélted. Igazából Amerika még mindig ugyanaz a vadnyugati hely,
    ami volt, csak a köntös modernebb. De nem érzem, hogy ott meglenne az a társadalmi védőháló,
    akár morálisan, akár anyagilag (TB) akár máshogy. A farkastörvényeket érzem. :-D

    Viszont az érdekelne, hogy az egész bejegyzést többes számban írtad.
    Ki az a "mi"?

    Csókok és hajrá! Már mindjárt jössz haza!
    A lényeg, hogy ne válj véres ujjá egy kanapén!

    VálaszTörlés
  4. Mi - az az Ági, a másik magyar lány, akivel egy emeleten lakunk és együtt élünk meg bizonyos véres kalandokat... Szeretnék már a Radnóti kanapétokon, nem véres ujjként, egy jó száraz vörössel akklimatizálódni

    VálaszTörlés